Szakmai háttér

Halolajjal küzdhetünk a szorongás ellen

vitamin shop
Halolajjal küzdhetünk a szorongás ellen
A gyulladás mellett a szorongást is csökkenti az omega-3

A nagyobb mennyiségű halolaj fogyasztásának hatását vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy az olaj jelentős mértékben csökkentette a gyulladást, és - meglepő módon - a szorongást is visszaszorította a tanulmányban részt vevő egészséges fiatalemberekben.
Az Ohio Állami Egyetem kutatóinak a Brain, Behavior and Immunity szaklapban megjelent eredményei arra utalnak, hogy ha a fiatal és egészséges emberek ilyen jelentős előnyöket élveznek bizonyos étrendi kiegészítők fogyasztásának köszönhetően, akkor az idősebbeknek és bizonyos betegségekben szenvedő embereknek még nagyobb előnyére válhatnak.
Az omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavakról, például az eikozapentaénsavról (EPA) és a dokozahexaénsavról (DHA), régóta tudják, hogy jótékony kiegészítői lehetnek az étrendnek. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a vegyületek szerepet játszhatnak a gyulladáskeltő citokinek szintjének csökkentésében a szervezetünkben, és még a depressziót is visszaszoríthatják. Több kutatás is azt mutatta, hogy a pszichológiai stressz növeli a citokintermelést, ezért a kutatók most azt vizsgálták, hogy a nagyobb mennyiségű omega-3 zsírsav fogyasztása ellensúlyozhatja-e ezt a folyamatot.
A kísérlet során orvosi egyetemisták egy csoportját vizsgálták, akiknek fele halolaj kapszulát, a másik fele placebo pirulát kapott. A kapszula négyszer-ötször annyi halolajat tartalmazott, mint amennyit például egy napi adag lazacból be lehet vinni a szervezetbe. A pszichológiai tesztek egyértelműen azt mutatták, hogy az omega-3 zsírsavakat fogyasztó diákokban 20 százalékkal csökkent a szorongás szintje a placebo csoporthoz viszonyítva. Az omega-3 zsírsavak ezen kívül a citokinek szintjét is csökkentették, ami a gyulladások visszaszorításában bír nagy jelentőséggel.
A szakértők elmondták, hogy bár a gyulladás természetes immunválasz, amely segíti a szervezet gyógyulását, számos betegségben, például az ízületi gyulladásban, a szívbetegségben és a daganatos betegségekben káros hatást gyakorolhat. A kutatók azonban egyelőre nem ajánlják az omega-3 étrend-kiegészítők széles körű alkalmazását az általános étrendben. Mindössze azt javasolják, hogy mindenki lehetőség szerint próbálja növelni az étrendi omega-3 zsírsavak fogyasztását.
 
KOSARAMBA RAKOM:

Tízszeresére emelik a D-vitamin-ajánlást a magyar orvosok

vitamin shop
Tízszeresére emelik a D-vitamin-ajánlást a magyar orvosok

A magyar orvostársadalom példátlan összefogása eredményeképpen született meg az a szakmai ajánlás, amely a jelenleg ajánlott D-vitamin-mennyiség közel tízszeresének bevitelét ajánlja felnőtt ember számára a novembertől-márciusig terjedő időszakban.
"Valójában a D-vitamin nem is vitamin, semmi köze a vitaminokhoz, szerencsétlen az elnevezése. Ez egy hormonszerű előanyag, amely hozzájárul az aktív D-hormon termelődéséhez a szervezetben" - mondta az I. D-vitamin Napon dr. Takács István, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának docense. A rendezvény megszervezéséhez 12 orvosi szakmai társaság fogott össze, hogy ráirányítsa a figyelmet a D-vitamin-bevitel fontosságára. Ez példátlan összefogásnak számít a magyar orvostársadalomban - mondta dr. Szekeres László, az oszteoporozistársaság elnöke.
A D-vitamin elsődleges forrása a bőrt érő napsugárzás, annak is UV-B spektruma (ezért nem alkalmas a döntően UV-A sugarakat tartalmazó szolárium a D-vitamin pótlására). Mivel azonban itthon késő ősztől kora tavaszig a napsugárzás nem elegendő a szükséges mennyiségű D-vitamin termelődéséhez, hiányállapot lép fel, amely számos betegség kockázatát növeli (lásd keretes írásunkat).

Új számok jönnek
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet hivatalosan még mindig napi 200 nemzetközi egység D-vitamin bevitelét ajánlja. A szakmai társaságok által most megfogalmazott állásfoglalás azonban 1500-2000 nemzetközi egység bevitelét fogja javasolni táplálék-kiegészítő formájában felnőtt embernek a téli hónapokban. Túlsúlyosak esetében ez az érték még magasabb, akár 3-4000 egység D-vitamin is indokolt lehet. (A hivatalos ajánlást a 12 társaság egy hónapon belül teszi közzé.)
Mivel magzati korban a D-vitamin-ellátottság az anya vitaminszintjével arányos, a várandósság alatt különösen fontos megfelelő pótlása. Az új hazai szakmai ajánlás szerint a várandósság alatt az ideális D-vitaminszint fenntartásához legalább napi 2000 egységnyi vitamin bevitele szükséges.
Itthon szinte mindenki D-vitamin-hiányos
Jelenleg a háziorvosnak nincs joga a D-vitamin-szintet mérő laborvizsgálatot felírnia. A D-vitamin szintjét a vérből mérik (a 25(OH)D3 szintjének meghatározásával). Bár a szakemberek szerint itthon a lakosság legalább 70 százaléka biztosan vitaminhiányos, ha valaki erről tényszerűen is meg szeretne győződni, ezzel foglalkozó laboratóriumokban jelenleg 4-7 ezer forint közötti összegért méretheti meg D-vitamin-szintjét. A hamarosan megjelenő konszenzusos ajánlás javasolni fogja a meghatározott rizikócsoportok egészségbiztosítás által támogatott szűrését is.
"A magyar lakosság 25(OH)D3-vitamin-szintje átlagban 15- 20 nmol/liter körül mozog, miközben a normál tartomány 30-60 nmol/liter. Ha tízmillió magyar D-vitamin-szintjét csak a normál tartomány alsó küszöbére szeretnénk felhozni, akkor ehhez egy évben körülbelül 15 milliárd forintra lenne szükség. Cserébe viszont körülbelül 200-250 milliárd forint lenne a különböző betegségek gyógykezelésén megspórolható összeg az amerikai és nyugat-európai modellek szerint" - mondta dr. Lakatos Péter, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának endokrinológusa.

A D-vitamin pótlása

A hagyományos magyar konyhát követők maximum 80 egységnyi D-vitamint fogyasztanak naponta. A vitamin nagy mennyiségben található meg a tengeri halakban, a csukamájolajban, kis mennyiségben pedig a tojásban, májban fordul elő. Kapható már D-vitaminnal dúsított joghurt is, illetve többféle táplálékkiegészítő, amelyhez recept nélkül is hozzá lehet jutni. Nagy dózisú D-vitamin-készítmények viszont csak receptre válthatók ki. Míg a D-vitaminhiány megelőzése mindenki saját felelőssége, a kialakult hiánybetegség kezelése már az orvos dolga.
Rengeteg betegség kialakulásában szerepe van a D-vitaminhiánynak
A D-vitamin-hiány csontvesztéshez, csontritkuláshoz vezet, súlyos hiány esetén pedig csontlágyulás is felléphet. D-vitaminhiányosoknál megnő a csonttörések kockázata, a csontritkulásra szedett készítmények hatásossága csökken.
Az autoimmun betegségek közül az alacsony D-vitamin-szint növeli a reumás ízületi gyulladások, az inzulinfüggő cukorbetegség, és a sclerosis multiplex kialakulásának esélyét.
A kutatások szerint a D-vitamin hiánya hozzájárul a szívelégtelenség kialakulásához, súlyosbodásához, megnöveli a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kockázatát.
Vesebetegségekben a D-vitamin-hiány kockázata fokozott, ezért a megfelelő D-vitamin-pótlás kiemelt jelentőségű.
Emlőrák és vastagbéldaganatok kialakulása és lefolyása szempontjából a D-vitamin-hiány bizonyítottan rizikótényező.
- A D-vitamin-hiány nagy valószínűséggel kedvezőtlenül befolyásolja a teherbeesést.
- A policisztás ovárium szindróma esetén a D-vitamin-szint normalizálása feltétlenül javasolt.
- Magzati és csecsemő-, illetve kisgyerekkori D-vitamin-hiányban az 1-es típusú cukorbetegség kockázata fokozódik.
- Felnőttkorban a D-vitamin-hiány növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.
- A máj- és epeúti betegségek fokozzák a D-vitamin-hiány kockázatát.

 
 
KOSARAMBA RAKOM:

Miért ajánlatos korán vacsorázni?

vitamin shop

Miért ajánlatos korán vacsorázni?

Kísérletek bizonyítják, hogy ajánlatos jóval este 8 óra előtt vacsorázni, sőt időnként egy-egy vacsorát kihagyni. Ennek az a magyarázata, hogy a máj működése estefelé lelassul, és csak reggel indul be újra. Így amit este 7 óra után megeszünk, az emésztetlenül a beleinkben marad, és rontja a vérzsírszintet.
Főleg a zsíros és az édes ételeket kell kerülni. Az alma kivételével a gyümölcsök és a saláták sem alkalmasak vacsorának, mivel emésztésükkor erjedési gázok keletkeznek, alkohollá alakulnak át és gázokat termelnek. Az ideális vacsora, ami nem terheli meg a szervezetet, egy könnyű leves vagy egy szelet kenyér.

Forrás

SEGÍTSÉG!!!!FELFÁZTAM!

vitamin shop
SEGÍTSÉG!!!! FELFÁZTAM!

TERMÉSZETES SEGÍTŐK HÚGYÚTI FERTŐZÉSEK ESETÉN:
D-MANNÓZ
VÖRÖSÁFONYA
PROBIOTIKUM

    A húgyúti fertőzéseket, vagy ahogy a köznyelv nevezi: a felfázást, baktériumok elszaporodása okozza, mégpedig tízből kilenc esetben az E. coli baktérium. Sok nő és kisgyermek életét keseríti meg a makacsul visszatérő hólyaghurut, ezért jó tudni, hogy e kellemetlen probléma kezelésére is van természetes megoldás.
A húgyúti fertőzés során a húgyutak (a vesemedencétől a húgycsőig) bármely szakaszán kórokozó mikroorganizmusok szaporodnak el. A húgyutakba vagy alulról kerülnek be a kórokozó mikroorganizmusok, vagy a vérárammal a vesén keresztül. Nem a kórokozók jelenléte, hanem a túlzott elszaporodásuk jelenti a problémát, hiszen a tünetek is ekkor jelennek meg, bár lehetnek tünetmentesek is.

    Felnőtt korban a húgyúti fertőzés ritkább. Férfiaknál 40 éves kor felett emelkedik az előfordulása, ami összefügg a prosztata megnagyobbodásával, járó problémákkal. Nőkön az anatómiai viszonyok miatt sokkal gyakrabban alakul ki a betegség és a kor előrehaladtával egyenletesen nő a fertőződésre való hajlam. Egyes vizsgálatok szerint kapcsolat van a húgyúti fertőzések gyakorisága, a szexuális aktivitás és a szülések száma között. A nők mintegy 11%-a kap valamilyen húgyúti fertőzést évente.
Cukorbetegség (a vizelet cukortartalma jó táptalaj) és vizeletpangás esetén sokkal gyakoribb ez a betegség. Ezen túl a vizelet kémhatása is befolyásolja a kórokozók elszaporodását, de az ideális környezet kórokozónként változhat.
E mellett az aktív szexuális élet, illetve a partnerek gyakori váltása szintén kedvez a betegség kialakulásának.

Tünetek:

Az alsó húgyúti fertőzés jellemző tünetei a következők:
•    fájdalmas, nehézkes, időnként csípő vizelés,
•    gyakori vizelési inger,
•    kis mennyiségű, gyakori vizeletürítés,
•    hólyagtáji fájdalom,
•    alhasi diszkomfort
•    erősebb, kellemetlen szagú vizelet.

    Gyermekkorban hőemelkedés is előfordulhat egyéb enyhe általános tünetek, bágyadtság, étvágytalanság mellett. A kisebb gyermekek, csecsemők természetesen nem tudják a panaszaikat megfogalmazni, náluk a nyűgösség, a vizelet normálistól eltérő színe, illetve erősebb, kellemetlenebb szaga lehet a húgyúti fertőzés jele.

    Antibiotikus kezelésre makacsabb esetekben szükség lehet. Első körben mindenképpen a természetes gyógymódok javasoltak. Ennek részei: vizelet mennyiségének növelése, Az előbbiek ismeretében, javasolt a bőséges mennyiségű folyadékfogyasztás, mely a vizelet mennyiségét is megnöveli. Így a teljes vizeletelvezető rendszer átmosásra kerül, és csökkent a pangás lehetősége is, a vizelet valamely módon történő fertőtlenítése és az immunrendszer erősítése.
    Ha a gyulladás két-három nap alatt nem reagál a természetes megoldásokra, mindenképpen forduljunk orvoshoz, mert a folyamat vesére terjedése komoly következményekhez vezethet.

A D-MANNÓZRÓL ÉS HATÉKONYSÁGÁRÓL

    Az E.coli baktérium okozza a húgyúti fertőzések mintegy 80-90 százalékát. Az E.coli baktérium hozzátartozik az emberi bélrendszer normális bélflórájához, de még ez a normális E.coli sem szabadna, hogy a húgyhólyagban vagy a húgyutakban tartózkodjon. Ezeken a területeken osztódva és sokszorozódva, nemkívánatos gyulladásokat  okozhat.
    Az E.coli „sejtfala” apró ujjszerű kitüremkedésekkel van teli. Ezeknek a kitüremkedéseknek csúcsa összetett aminosav cukor molekulákból, úgynevezett lektinnekből áll. Az E.coli lektinek képesek hozzátapasztani a baktériumokat a húgyutak és a húgyhólyag belső falához, és ezért nem tudja kimosni a vizelet.
    Amikor nagy mennyiségű D-mannózt juttatunk a szervezetünkbe, az majdnem teljesen kiválasztódik a vesében a vizeletben, gyakorlatilag bevonva az ott jelenlévő E.coli baktériumokat, így azok már nem tudnak tovább tapadni a húgyutak ill. húgyhólyag belső falára. Ennek köszönhetően az E.coli szó szerint kimosódik a szervezetünkből normális vizeléssel!

D-MANNÓZ VAGY ANTIBIOTIKUM

    Amikor antibiotikumokat szedünk, az megöli a baktériumokat, de ugyanakkor kiírtja a „hasznos” baktériumokat is. A D-mannóz nem öli megy sem a hasznos, sem a káros baktériumokat. Mindössze abban segít, hogy eltávolítsa az E.coli-t a húgyutakból.

A D-mannóz előnyei:

•    nem írtja ki a hasznos baktériumokat
•    nem avatkozik bele a szervezet normális működésébe
•    nem befolyásolja a vércukor szabályozást
•    kisgyerekek is szedhetik
•    élesztő mentes
•    hosszan tartó és megelőző kezelésre is kiváló

MI A TŐZEGÁFONYA?

    Az amerikai tőzegáfonya gyümölcsének gyulladások elleni gyógyító hatását már az amerikai indiánok is ismerték. Az "Új Világ" meghódítása óta egyre elterjedtebben használják -ma főleg kivonatának kapszulázott formáját-, elsősorban húgyúti bakteriális fertőzések megelőzésére, kezelésére. Ezen kívül a tőzegáfonya rendkívül magas proanthocianidin tartalmának köszönhetően elsőrendű antioxidáns, gátolja a szervezet sejtjeinek öregedését.
1994-ben a Weber State University (USA) kutatói kimutatták, hogy a tőzegáfonya a human glükoproteinhez hasonlóan viselkedő anyagot tartalmaz, mely képes meggátolni az E. Coli baktérium megtelepedését a húgyút falán. Ez tehát a tudományos magyarázat jelenleg arra, hogy miért képes a tőzegáfonya megelőzni, illetve gyógyítani a húgyúti bakteriális fertőzéseket.


PROBIOTIKUM

    A probiotikumok olyan hasznos baktériumok, amelyek segítik a gazdaszervezet működését. Az emberi bőr, a száj- és orrüreg, a hüvely és az emésztőrendszer baktériumok milliárdjait tartalmazza. A legtöbb segítő baktérium a bélrendszerben él. Itt javítják az emésztés hatékonyságát, megelőzik az emésztési zavarok kialakulását, stimulálják a szervezet védekező rendszerét, de talán a legfontosabb, hogy gátolják a kórokozók elszaporodását. A probiotikus baktériumok természettől fogva jelen vannak mindnyájunk bélcsatornájában, nélkülük nem létezne egészséges ember sem!
A jótékony hatású probiotikumok rendszeres szedése segíthet az egészséges bélflóra fenntartásában. Különösen ajánlott antibiotikumos terápia alatt és után, mivel azok felboríthatják vagy elpusztíthatják a természetes bélflórát. A lactobacillusok segítik szervezetünket a B-vitaminok termelésében, segítenek védekezni bizonyos betegségeket okozó baktériumok ellen, segítenek megemészteni a laktózt, valamint hatékonyabb működésre stimulálják az immunrendszert, meggátolják a káros mikroorganizmusok túlzott elszaporodását is. A lactobacillusok száma lecsökken a helytelen táplálkozás, betegség, hasmenés, antibiotikumok- vagy gyógyszerek szedése, vagy alkoholfogyasztás következtében. Az acidophilus a szájüreg, a hüvely és a vékonybél természetes védelmet nyújtó lakója. Jótékony hatása főleg abban rejlik, hogy tejsavat termel, ezáltal gátolja a kórokozó baktériumok szaporodását és enzimek termelésével segíti a tápanyagok emésztését. Segíthet a tejfehérjék, az aminosavak, a zsírok és a laktóz feldolgozásában, szerepet játszik a B-vitaminok szintézisében.

A szinergista készítmények együttes szedésével nagyobb hatékonyságot érhetünk el a húgyúti felfázások kezelésében!

KERESSE ÖN IS A TERMÉSZETES SEGÍTŐKET!
 

Mi is az L-karnitin?

vitamin shop

Mi is az L-karnitin?

Az L-karnitin (4-N-trimetil-hidroxi-vajsav) egy aminosavszármazék, az emberi szervezet által is elállított, természetes anyag. Az L-karnitint több mint 100 éve fedezték fel, ekkor izolálták elször izomból és igazolták az izomsejtek mködésére gyakorolt hatását. Azóta számos egyéb élettanilag igen fontos hatását mutatták ki a kutatók, így pl. az idegrendszer és a szívizom megfelel mködésének fenntartásában játszott nélkülözhetetlen szerepét. Legfbb szerepét a zsírsavak elégetésében és a sejtek membránjának védelmében igazolták. Tudományos megfontolások alapján ezért táplálék-kiegészítként immár több évtizede alkalmazzák szerte a világon. Fogyasztása veszélytelen, nagy mennyiség bevitelénél sem mutattak ki mérgez hatást, hiszen a felesleg kiürül a szervezetünkből.

Miben található?
Az L-karnitin főleg hús- és tejtermékekben fordul el. A napi szükséglet 250-400 mg, ennek töredékét képes az emberi szervezet szintézissel előállítani, ezért fontos hogy a többit táplálékkal vagy táplálék-kiegészítőkkel pótoljuk.

Mire jó az L-karnitin?
Fokozza az izmok erőnlétét és hatékony az izomláz csökkentésében.
Csökkenti a testzsír mennyiségét.
• Hozzájárul az egészséges szívmködéshez, fokozza a szívizom erőnlétét.
• Termékenység fokozó hatása van férfiakban.
• Csecsemők és kisgyermekek szervezetében korlátozott mérték a karnitin termelése, ezért különösen a terhes és szoptató anyák L-karnitin igénye jelentősen megnő.
• Mivel az L-karnitint elsősorban a hús- és tejtermékek tartalmazzák nagyobb mennyiségben, a vegetáriánus táplálkozás a szervezet L-karnitin szintjének csökkenéséhez vezethet.
• Az immunrendszer legyengülésével, a krónikus kimerültséggel ill. az idős korral együtt jár a szervezet alacsonyabb L-karnitin szintje.
Késlelteti a sejtek öregedési folyamatát

Kutatási eredmények:
A zsírsavak oxidációja a mitokondriumokban (a sejtek energiaközponjaiban) az energiatermelés egyik legfontosabb forrása a szervezetben. Az L-karnitin segít a zsírok energiává alakításában, hiszen a mitokondirum membránjában elhelyezkedve, a zsírok mitokondirumba szállításának legfontosabb eleme. Ezért az elraktározott zsírokból a szervezet több energiához jut, ennek következtében javul az állóképesség, késbb jelentkezik a fáradtság. Az L-karnitin ezen kívül kapcsolatba lép szervezetünk sejtjeinek membránjával, védi az oxidatív stressz ellen és számos létfontosságú fehérje membránba épülésben vesz részt. Sokrét élettani szerepe miatt az L-karnitin jótékony hatásait emberben több száz különböz klinikai vizsgálatban tanulmányozták, köztük száznál is több dupla-vak, randomizált, kontrollált vizsgálatban. A klinikai vizsgálatok bizonyítják az L-karnitin jótékony hatását számos kóros állapotban és az egészség fenntartásában, mint pl.:
• cukorbetegség esetén fellépő perifériás idegrendszeri zavarokat csökkenti,
• öregkori demenciában jótékony hatású,
• férfiak fertilitási zavaraiban jótékony hatású,
• növeli a sportolók teljesítményét,
• pajzsmirigy-túlmködés esetén jótékony hatású,
• növeli a szív funkcióját iszkémiás szívbetegségekben, fokozza a terhelhetőséget,
• csökkenti a perifériás érbetegség tüneteit,
• krónikusan hemodializált vesebetegek életminőségét javítja.

Forrás

KOSARAMBA RAKOM: L-karnitin

NÉZZE MEG TESTSÚLY CSÖKKENTÉST ELŐSEGÍTŐ CSOMAGJAINKAT IS!