Szakmai háttér

A Himalája kristálysóról

vitamin shop
A Himalája kristálysóról Add az iWiW-hezAdd a Facebook-hoz

 
A Himalája só azon kevés természetes, még érintetlen tápláléka a Földnek, amire az emberi szervezetnek csak így, a megtalált természetes formájában van szüksége. Robbantás nélkül, kézi erővel történik a bányászata (fontos bevételi forrást adva az ott élő embereknek). 84 ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz, szemben az általunk jól ismert konyhasóval, mely szinte csak NaCl (ami ártalmas, mivel szervezetünk nem természetes anyagként kezeli, és úgy próbál szabadulni tőle, hogy sejtjeinktől vizet von el). Mivel a Himalája só nem megy át semmiféle ipari feldolgozáson, kémiai finomításon, így megmaradt természetes egységében, és megtartotta az eredeti kristály összes természetes tulajdonságát, így a színét is, amely enyhén rózsaszín, apró vöröses zárványokkal.
 
Nemcsak étkezési célra alkalmas, hanem egyéb módon is felhasználható: 
  • 26%-os telített sóoldat készítése: Átlátszó falu üveget 1/3-ad részig töltsük fel Himalája sóval, majd szénsavmentes ásványvízzel öntsük fel. Néha megkevergetve hagyjuk állni néhány órát. Ha a sókristályok már nem oldódnak fel, az oldat telített.
  •  A szervezet harmonizálására és méregtelenítésére egy teáskanálnyi 26%-os sóoldatot keverjünk el egy pohár jó minőségű ásványvízbe, és ezt igyuk meg minden reggel éhgyomorra. Ne felejtsük el a napi folyadékbevitel fontosságát sem!
  • Légúttisztítás: 1-2 liter felforralt vízhez adjunk kb. 20 gr Himalája sót, vagy a sóoldatból 1-2 kávéskanállal. Feloldódás után törölközővel a fejünkön hajoljunk a tál fölé és kb. 10-15 percig lélegezzük be az oldatot. Vigyázat!!! Ha túl közel hajtjuk a fejünket az oldathoz, akkor tüdőkárosító hatást érünk el a forró gőz miatt!! Kb. 30 perc elteltével indul meg a méreganyagok ürülése.
  • Ínybetegség kezelése: Himalája só megakadályozhatja a fogkő és fogszuvasodás kialakulását. Étkezések után 26%-os oldattal mossunk fogat és öblögessünk 2-3 percig. Gyulladt íny és nyitott seb esetén csökkentsük a só koncentrációját!
  • 30 perces sófürdő = Három napos böjtkúra. Sófürdő esetén a fürdővízbe (kb.100 l) 1 kg sót tegyünk és oldjuk fel a sót. Min. 30 percig tartson a fürdés. Ne öblítsük le bőrünkről a vizet, csak gyengéden törölközzünk meg. A bőr nem szárad ki, ezért különösen száraz bőr esetén ajánlott az alkalmazása. Keringési- és szívbetegek legyenek óvatosak a sófürdővel!
  • Arcápolás: Sóoldattal átitatott vattával lemoshatjuk arcunkat is, ami elősegítihetia bőr normál egyensúlyát. Zsíros, pattanásos bőr esetén alkalmazzuk a lemosást reggel és este egyaránt (arckrém nélkül).
  • Reumatikus és izületi problémák: A 26%-os oldattal benedvesített borogatást helyezzük a fájó testfelületre. Hidegen és melegen egyaránt alkalmazható.
  • Fülfájás, arc-és homloküreg gyulladás: Ezt a módszert már a nagyszüleink is alkalmazták: a Himalája sóból tegyünk zsebkendőbe, ruhába egy maréknyit, ezt melegítsük fel és helyezzük el a fájó testrészen. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl forró!

Kosaramba rakom:
 

Himalája természetes kristálysó 1000 gr  

Takarítsunk tisztítószerek nélkül!

vitamin shop

Ime néhány "zöld" takarítási tipp,a

gyermekeink,

a Föld,

a jövönk érdekében!

 

Klikkeljen a címre és nézze meg!

 Takarítsunk tisztítószerek nélkül! - Tudatos Vásárlók Egyesülete - 2010. április 30.

 

A C-vitamin vírusellenes szer: Minden az adagolástól függ

vitamin shop
(OMNS, 2009. december 3.) Az ortomolekuláris orvoslás hírszolgálatának olvasói által egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy valójában mennyi C-vitamint is kellene bevenniük.

Az állatokéval ellentétben a mi szervezetünk nem képes C-vitamin előállítására. Így azt táplálkozással és táplálékkiegészítőkkel kell a testünkbe juttatnunk. De mennyire van belőle valóban szükségünk? A kérdés körül forgó állandó vitáknak azzal vethetünk véget, ha megnézzük, hogy az állatok szervezete mennyi C-vitamint termel. A válasz pedig: meglehetősen sokat. Legtöbb állat az emberi testtömegnek megfelelő napi 5000-10 000 milligrammot termel. Nem valószínű, hogy az állatok az evolúció során úgy fejlődtek volna, hogy ennyi C-vitamint állítsanak elő, ha nem lenne rá szükségük, és nem hasznosítanák azt. Valójában az emberi test számos szövetében 25-szörös, a vérben pedig ennél is magasabb a C-vitamin koncentrációja.

A genetikának és az egyéni biokémiának köszönhetően mindenkinek más lehet a C-vitamin szükséglete [1,2,3]. Ezen kívül mindannyian másfajta stresszhatásnak tesszük ki a szervezetünket, és persze más ételeket fogyasztunk. Ebből következik, hogy egy felnőtt egészségének megőrzéséhez szükséges mennyiségű aszkorbinsav napi 2000 és 20 000 mg között mozog. Linus Pauling 18 000 mg C-vitamint szedett naponta. Bár gyakran kinevették emiatt, érdemes megjegyezni, hogy bármely kritikusánál kettővel több Nobel-díjat tudhatott magáénak. 93 éves korában halt meg. Pauling egyik kollégája, a szintén orvosként dolgozó Abram Hoffer is megadózisokban szedte a C-vitamint, és 55 éves orvosi gyakorlata során több ezer betegét is sikeresen gyógyította vele. Dr. Hoffer 91 évesen halt meg.

A C-vitamin szerepe a vírusok ellen
Amikor vírusos fertőzéssel kell harcolnunk, C-vitamin szükségletünk testünk immunműködésének, egy esetleges sérülés, a fertőzés, és az olyan környezeti méreganyagok függvényében, mint például a cigarettafüst, ugrásszerűen megnövekedhet [4,5]. Megfelelően magas mennyiségben az aszkorbinsav megelőzheti a vírusos megbetegedést, és nagyban meggyorsíthatja a felgyógyulást az akut vírusos fertőzésből. Egyesek számára talán meglepő, hogy mindezt már a 40-es években is megfigyelték, majd az elmúlt 60 év során újból és újból igazolták olyan orvosok, akik a betegeiknél az aszkorbinsav megadózisainak köszönhetően gyors és teljes gyógyulásnak voltak tanúi [5]. A gyógyításban hatásos adag megfigyelés és béltolerancia függvénye. A megfigyelés lényegében annyit jelent, hogy "elég C-vitamint veszünk be ahhoz, hogy tünetmentesek legyünk, bármekkora adagot is jelentsen az". A béltolerancia pedig pontosan azt jelenti, aminek hangzik: a bélből anélkül felszívódó mennyiség, hogy túl laza székletet okozzon[5,6]. A nagyon magas adag, mint amilyen az egy napra elosztott 30 000-200 000 mg, figyelemre méltóan nem mérgező hatású, és az orvosi megfigyelések szerint olyannyira sokféle vírusos betegséget gyógyít meg, mint az általános meghűléses megbetegedések, az influenza, a hepatitisz, a vírusos tüdőgyulladás, sőt még a járványos gyermekbénulás is [4,5,7]. Első olvasásra mindez hihetetlennek tűnhet. Ám az érdeklődőket arra bíztatjuk, olvassanak tovább, és kezdjék az alább felsorolt hivatkozásokkal, különösen Dr. Frederick R. Klenner's Clinical Guide to the Use of Vitamin C című írását. A rövid könyv teljes egészében megtekinthető a
www.seanet.com/~alexs/ascorbate/198x/smith-lh-clinical_guide_1988.htm címen.

Az aszkorbinsav vírusölő hatásának mechanizmusai
A C-vitamin vírusölő hatásának számos mechanizmusa ismeretes vagy vezethető le számos tanulmányból [4,8]. Az aszkorbinsav antioxidáns tulajdonsága redukáló környezetet hoz létre a vérkeringésben és a szövetekben, ezzel serkentve a szervezet gyulladásra adott oxidatív stresszállapotát, mely így száll harcba a stresszállapotokban felszaporodó mikrobákkal és vírusokkal [10]. Kimutatták, hogy az aszkorbinsav olyan különleges vírusgátló hatással is rendelkezik, melynek során hatástalanítja a vírusok RNS-ét vagy DNS-ét [11,12,13], vagy a vírusok összekapcsolódását [14].

A C-vitamin az immunrendszer számos funkciójára is kedvezően hat. Az aszkorbinsav serkenti az interferon termelődését, mely segít annak megelőzésében, hogy a sejteket vírus fertőzze meg [15,16]. Az aszkorbinsav elősegíti az ellenanyagok tevékenységét [17], megadózisban pedig a jelek szerint szerepet játszik a mitokondriális energia létrehozásában[18]. A falósejtek működését is serkentheti, mely szervezetünk módja a vírusos részecskék és más nem kívánatos felesleges anyagok eltávolítására [4]. A fehérvérsejtekben, melyek a test mindenféle típusú fertőzése elleni védelméért felelősek, a plazmaszint akár 80-szorosára képes koncentrálódni az aszkorbinsav, így azok elégséges C-vitamin bevitel esetén hatalmas mennyiségben képesek a fertőzés helyére szállítani az aszkorbinsavat [4]. Az immunreakcióban résztvevő számos sok tényezőt, a B-sejteket, T-sejteket, NK sejteket, valamint a citokintermelést is serkenti az aszkorbinsav, melyek közül mind lényeges szerepet játszik az immunreakció során [19-23]. Ráadásul az aszkorbinsav segít az oltás utáni immunreakció kialakulásában is [24,25].

Összefoglalás
Nagy dózisokban a C-vitamin hatásos a vírusos fertőzés megelőzésében és a gyógyulás elősegítésében. Számos mechanizmust ismerünk, melyek között megtalálhatóak a vírusok szaporodását gátló folyamatok, valamint a szervezet sejtjeinek immunrendszerére jellemző funkciók serkentése. Ha megfelelő adagban és időben vesszük be, az aszkorbinsav a legjobb eszköz az akut vírusos megbetegedések gyógyítására.

Irodalom
[1] Williams RJ, Deason G (1967) Proc Natl Acad Sci USA. 57:1638-1641. Individuality in vitamin C needs.
[2] Pauling L (1986) How to Live Longer And Feel Better, by Linus Pauling (Paperback - May 2006) ISBN-13: 9780870710964
[3] Hoffer A, Saul AW (2009) Orthomolecular Medicine for Everyone: Megavitamin Therapeutics for Families and Physicians. ISBN-13: 9781591202264
[4] Levy TE (2002) Curing the Incurable: Vitamin C, Infectious Diseases, and Toxins. ISBN-13: 9781401069636
[5] Hickey S, Saul AW (2008) Vitamin C: The Real Story, the Remarkable and Controversial Healing Factor. ISBN-13: 9781591202233
[6] Cathcart RF (1981) Vitamin C, titrating to bowel tolerance, anascorbemia, and acute induced scurvy. Med Hypotheses. 7:1359-1376.
[7] Klenner FR (1979) The significance of high daily intake of ascorbic acid in preventive medicine, in: Physician's Handbook on Orthomolecular Medicine, Third Edition, 1979, Roger Williams, PhD, ed., p 51-59.
[8] Webb AL, Villamor E (2007) Update: Effects of antioxidant and non-antioxidant vitamin supplementation on immune function. Nutrition Reviews 65:181-217
[9] Wintergerst ES, Maggini S, Hornig DH (2006) Immune-enhancing role of vitamin C and zinc and effect on clinical conditions. Ann Nutr Metab. 50:85-94.
[10] Kastenbauer S, Koedel U, Becker BF, Pfister HW (2002) Oxidative stress in bacterial meningitis in humans. Neurology. 58:186-191.
[11] Murata A, Oyadomari R, Ohashi T, Kitagawa K. (1975) Mechanism of inactivation of bacteriophage deltaA containing single-stranded DNA by ascorbic acid. J Nutr Sci Vitaminol (Tokyo). 21:261-269.
[12] Harakeh S, Jariwalla RJ, Pauling L (1990) Suppression of human immunodeficiency virus replication by ascorbate in chronically and acutely infected cells. Proc Natl Acad Sci USA. 87:7245-7249.
[13] White LA, Freeman CY, Forrester BD, Chappell WA (1986) In vitro effect of ascorbic acid on infectivity of herpesviruses and paramyxoviruses. J Clin Microbiol. 24:527-531.
[14] Furuya A, Uozaki M, Yamasaki H, Arakawa T, Arita M, Koyama AH (2008) Antiviral effects of ascorbic and dehydroascorbic acids in vitro. Int J Mol Med. 22:541-545.
[15] Gerber, WF (1975) Effect of ascorbic acid, sodium salicylate and caffeine on the serum interferon level in response to viral infection. Pharmacology, 13: 228.
[16] Karpinska T, Kawecki Z, Kandefer-Szerszen M (1982) The influence of ultraviolet irradiation, L-ascorbic acid and calcium chloride on the induction of interferon in human embryo fibroblasts. Arch Immunol Ther Exp (Warsz). 30:33-37.
[17] Anderson R, Dittrich OC (1979) Effects of ascorbate on leucocytes: Part IV. Increased neutrophil function and clinical improvement after oral ascorbate in 2 patients with chronic granulomatous disease. S Afr Med J. 1;56476-80.
[18] Gonz lez MJ, Miranda JR, Riordan HD (2005) Vitamin C as an Ergogenic Aid. J Orthomolecular Med 20:100-102.
[19] Kennes B, Dumont I, Brohee D, Hubert C, Neve P (1983) Effect of vitamin C supplements on cell-mediated immunity in old people. Gerontology. 29:305-310.
[20] Siegel BV, Morton JI (1984) Vitamin C and immunity: influence of ascorbate on prostaglandin E2 synthesis and implications for natural killer cell activity. Int J Vitam Nutr Res. 54:339-342.
[21] Jeng KC, Yang CS, Siu WY, Tsai YS, Liao WJ, Kuo JS (1996) Supplementation with vitamins C and E enhances cytokine production by peripheral blood mononuclear cells in healthy adults. Am J Clin Nutr. 64:960-965.
[22] Campbell JD, Cole M, Bunditrutavorn B, Vella AT (1999) Ascorbic acid is a potent inhibitor of various forms of T cell apoptosis. Cell Immunol. 194:1-5.
[23] Schwager J, Schulze J (1997) Influence of ascorbic acid on the response to mitogens and interleukin production of porcine lymphocytes. Int J Vitam Nutr Res. 67:10-16.
[24] Banic S (1982) Immunostimulation by vitamin C. Int J Vitam Nutr Res Suppl. 23:49-52.
[25] Wu CC, Dorairajan T, Lin TL (2000) Effect of ascorbic acid supplementation on the immune response of chickens vaccinated and challenged with infectious bursal disease virus. Vet Immunol Immunopathol. 74:145-152.

A táplálkozástudomány ortomolekuláris orvoslás.

Az ortomolekuláris orvoslás biztonságos, hatásos táplálkozással gyógyítja a betegségeket. Többet olvashat a témában a http://www.orthomolecular.org internetes címen.

A kortárs szakértők által ellenőrzött Orthomolecular Medicine News Service nem kereskedelmi, nonprofit hírszervezet.

Szakértői bizottság:
Carolyn Dean, M.D., N.D.
Damien Downing, M.D.
Michael Gonzalez, D.Sc., Ph.D.
Steve Hickey, Ph.D.
James A. Jackson, PhD
Bo H. Jonsson, MD, Ph.D
Thomas Levy, M.D., J.D.
Jorge R. Miranda-Massari, Pharm.D.
Erik Paterson, M.D.
Gert E. Shuitemaker, Ph.D.

Kontakt: Andrew W. Saul, Ph.D., szerkesztő. Email: omns@orthomolecular.org

Orthomolecular Medicine News Service, 2009. december 3.

Forrás: A Tények-Tévhitek Forditotta: Homok Szilvia

"ZÖLD PRAKTIKÁK" - AVAGY TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS KÖRNYEZETTUDATOSAN!

vitamin shop
Az európai lakosok évente sok milliárd forint értékben vásároltnak háztartási tisztító- és mosószereket. A gyártók folyamatosan ontják a takarítást újra és újra forradalmasítani hivatott termékeket, így az utóbbi években a tisztaságra vágyó fogyasztó eszköztára egyre gyorsabban, erősebben bővült tisztító szerekkel.
Egy igazán fontos dolgot azonban érdemes szem előtt tartani: a háztartási tisztítószerekben temérdek mennyiségben megtalálható vegyi anyagok egészségünkre és környezetünkre gyakorolt valódi hatása.

Nézzen körül a konyhában, és idén takarítson Ön is környezettudatosan!

Környezettudatos tisztítási útmutató:
Ablak, tükör: legkönnyebben forró, ecetes vízzel tisztítható. Ha kevés denaturált szeszt teszünk az ablakmosó vízbe, portaszító réteget képez. Konyhában az ablakra rakódott zsíros szennyeződést langyos, mosogatószeres vízzel távolítsuk el.

Csempe vagy csaptelepek: a vízkőlerakódásokat ecetes vízzel távolíthatjuk el.

Bútorápolás: természetes alapanyagú textíliát alkalmazzunk, pl. pamutot, gyapjút, vagy az elektrosztatikusság elvén működő műanyag portalanító eszközt, pl. "műanyagtollseprűt".
Kiváló "bútor ápolószer" a meleg tejbe mártott vászondarabka. A bútoron keletkezett karcolásokat világos színű fán félbevágott mogyoróbéllel, sötét faanyagon dióbéllel dörzsöljük be. A vízfoltokat étolaj és 70 %-os alkohol 1:1 arányú keverékével kezeljük. A bársonyhuzatot nedves szarvasbőrrel, szálirányban haladva tisztítsuk. A bőrkárpitot cipőkrémmel, tojásfehérjével vagy nyers tejjel kenjük be.

Portörlés: puha ronggyal, partvissal, söprűvel végezzük. Ezekből is használjuk a természetes alapanyagúakat, pl. lószőrpartvist.

Felmosás: portalanítani elég tiszta vízzel, vegyszert használni csak zsíros szennyeződésnél, pl. konyhában szükséges. Általános le- és felmosószer: egy liter forró vízhez három evőkanál mosószóda. Padló vízkőtelenítés ritkán a fürdőszobában lehet szükséges, ecetes vízzel. Bánjunk takarékosan a vízzel, hasznosítsuk újra. Pl. ha kisbaba van a családban az ő fürdővize alkalmas a felmosásra, vagy gyűjtsük össze a mosógép utolsó öblítővizét.

Lemosás: általános lemosószer, de erősen szennyezett felületek tisztítására: is alkalmas, ha egy liter forró vízben feloldunk egy evőkanál mosószódát.

Levegőtisztítás: alapvető megoldás a rendszeres szellőztetés. Kellemes illatot érhetünk el, ha illóolajat párologtatunk vagy ha potpourrit helyezünk el a lakás több pontján.
Konyhában jó szolgálatot tehet a szagelszívó. A kellemetlen szagú gázokat egy gyufa elégetésével is megszüntethetjük.

Szennyes tárgyak áztatása: az "idő" helyettesítheti a vegyszert, a hőt és az erőteljes súrolást is! Lúgos vízben, például mosószódában való egy órás áztatás során a szennyeződés nagy része fellazul. Szennyes edények, tárgyak áztatásához 15 liter vízhez kb. 1-2 evőkanál mosószódát adjunk.
Általános mosogatáshoz, sőt leégett edények mosogatásához: 5 liter forró vízben egy evőkanál mosószódát oldjunk fel.

Forrás:www.okoszolgalat.hu/zold_praktikak

TÁPLÁLKOZÁSALLERGIÁK

vitamin shop
A táplálék okozta adverz reakciók előfordulása, gyakorisága az életmódtól, az adott népcsoport táplálkozási szokásaitól egyaránt függ. Magyarországon gyakori az általunk alapélelmiszerként fogyasztott tej, tojás, gabonafélék, szója iránti túlérzékenység, de jelentős kezd lenni a földimogyoró-, gyümölcs-, zöldség- és adalékanyag-allergia is. A táplálékallergia, intolerancia lehetősége általában egy elhúzódó tünet esetén (pl. urticaria, gastrointestinalis tünetek), vagy a beteg által pontosan felismert, csak táplálkozást követően, vagy bizonyos ételek, élelmiszerek elfogyasztása után jelentkező tünetek esetén merül fel. Diagnosztikája a kórelőzményből, az ételnapló adataiból és a kettős vak placebo kontrollált provokációs vizsgálatból áll, amely során az orvosi ellenőrzés alatt, a tünetek megfigyelésével a feltételezett tünetprovokáló élelmiszert kapja meg a beteg.

A tehéntejfehérje-túlérzékenység okozza Magyarországon a legnagyobb problémát, hiszen nemcsak alapélelmiszerünk, hanem fontos tápanyagokat tartalmaz. Így a szigorú elimináció és a helyettesítés is bonyolult feladat. A különböző állatok (tehén, kecske, juh, bivaly) teje közötti kereszt reaktivitás miatt nem cserélhető ki a diétában. A tehéntejet nagyfokban vagy részlegesen bontott tápszerrel helyettesíthetjük, illetve felnőtteknél használhatjuk a "gesztenyetejet". A megfelelő tápanyag ellátást a korlátok közötti változatos táplálkozással biztosítjuk.

A tojásfehérje-allergia aránya kisgyermekkorban nagyobb, mint a felnőtteknél. E betegségcsoportban a tojássárgája kisebb jelentőségű. A tojásfehérje hőstabil, amely még fokozza az allergén tulajdonságát. Helyettesítése szintén nehéz, de az élelmiszeripar bővülésével ma már egyre inkább megoldható. De a forgalomban lévő tojáshelyettesítő porok gyakran tejfehérjét tartalmaznak, így tej-tojás allergiában nem fogyasztható. Gyakori keresztallergia a nyers és főtt tojás, valamint a tojás és toll (ágynemű) között figyelhető meg.

A gabonafélék jelentősége is kiemelendő az allergia szempontjából. A tejhez hasonlóan alapélelmiszer, így elkerülése az egyik legnehezebben megoldhatók közé tartozik. E betegségcsoport nem azonos a coeliakiával (köznapi nevén lisztérzékenység) vagy a pékek között gyakori "lisztasztmával". Gyakori keresztreakciót ad rozzsal.

A szója iránti túlérzékenység az utóbbi időben tűnik ki, hiszen ma már általános a reform étrendekben és az élelmiszeriparban a használata. Az utóbbi tíz évben a szójaallergiák száma emelkedik. Elkerüléséhez nélkülözhetetlen a fogyasztók korrekt tájékoztatása.
A földimogyoró (Arachis hypogaea) fogyasztása, illetve élelmiszer-ipari felhasználása is terjed hazánkban a szójához hasonló módon. A legsúlyosabb, sokszor halálos kimenetelű allergiás reakciókat az első helyen a földimogyoró okozza. A legerősebb allergénként ismert tápanyag, allergénje hőstabil. Általában több éves szigorú elkerülő étrenddel sem csökkent iránta az érzékenység.

Egyre nagyobb a jelentőségük hazánkban a gyümölcs - pollen keresztreakcióknak. Leggyakoribb a parlagfű és görögdinnye közötti reakció, de nem elhanyagolható a nyírfapollen és az alma közötti sem. Elsősorban az orális allergia szindróma (OAS) - az ajkak, a nyelv viszketésével és duzzanatával járó kórkép) hátterében ez áll. OAS-t provokálhat eper, őszibarack is, de gyakorlatilag bármely gyümölcs kiválthat allergiás reakciót. Így a hazánkban egyre inkább elterjedő kivi, papaya, mangó, banán, füge, ananász is.

A zöldségek közül első számú allergizáló élelmiszer a zeller, sárgarépa, petrezselyem, paradicsom. Egy svédországi felmérés szerint a pollenallergiások 72%-a zöldség érzékeny. Természetesen Magyarországon ilyen aránnyal nem kell számolni, de e betegségcsoportnak a gyakorisága is növekszik. A paradicsom érdekessége, hogy allergenitása érettségével párhuzamosan növekszik. A burgonya jelentéktelen az allergia szempontjából.

A fűszerek és pollenek közötti keresztallergia a zöldségekhez hasonlóan az utóbbi években előtérbe került. Az allergia szempontjából fontos megemlíteni a fenéciafüvet, amelyet a Dejó tartalmaz, vagy curryt, ánizst, szegfűszeget, fahéjat, távol-keleti fűszereket.

Érdemes még megemlíteni az élelmiszer-ipari adalékanyagok okozta reakciókat, amely gyakran nem ételallergia. Az adalékanyagok szándékosan kerülnek az élelmiszerbe és szigorú szabályok felügyelik a használatukat. Az élelmiszerek érzékszervi tulajdonságait, feldolgozhatóságukat, eltarthatóságukat javítják. Az ipari országok lakói fejenként kb. 10 kg-ot fogyasztanak el belőlük évente. Leggyakrabban a benzoátokra, nátrium-glutamátra, illetve az azo-színezékekre alakul ki reakció.

Összefoglalóan a táplálékallergia összetett kórkép, sok formában, sok élelmiszerre alakulhat ki. Kezelésének alapja a beteg edukáció, illetve a megfelelő tájékoztatás, a hatékony fogyasztóvédelem és a nagyobb hangsúly a prevencióra.

Pálfi Erzsébet
Országos Reumatológiai
és Fizioterápiás Intézet

http://www.elelmezes.hu/szamok/04/05/15.htm